A csillagos ég - topptipp.hu

2013.10.31 13:49

Fehér Elephánt: A csillagos ég - topptipp.hu, 2013. október

 
A CSILLAGOS ÉG                    
Bánk bán próba,  Szávai Viktória  rendező  alternatívan korszerű koncepcióval vezényli az
ímmel-ámmal molyoló társulatot. Humor-zuhatag, színész-álom, jutalomjáték: önmagukat pa-
rodizálják a rutinos aktorok. Az összes szereplő állandóan jelen van, így a titkos összeeskü-
vés nem könnyű, csodálkozik is Petur, hogy Biberach ott áll mellette, amikor cselt sző.
Felvonulnak a jellegzetes színész-típusok, Móga Piroska kaposvári e.h. a tökéletes alkalmaz-
kodás, míg a frissen végzett budapesti  Andruskó Marcella  a politikai hátterű kívülállás tö-
kéletes karakterképét rajzolja meg. Adorjáni Bálint nemcsak a szerepe révén hamisítatlan
magyar nagyúr,  Pál András  annyira erélyes a színházában,  annyira meghunyászkodó a ha-
talommal szemben, amennyire ez egy színigazgató esetében megszokott.
Rétfalvi Tamás  révetegen botladozó Daniss Győzője  nem éppen az ügyelők gyöngye, míg
Martin Márta  súgója mindent tud, még a fránya angolt is vágja.  A nagyérdemű polgári kö-
zönség megtapsolja  Gazsó György  portás bácsijának Petőfi szavallatát,  félreértve annak 
pompásan kivitelezett, a szenvelgős érzelgősséget célzó voltát.
A fergeteges első rész után  belelátunk a pénzosztó önkormányzat akulturális tevékenysé-
gébe, Szervét Tibor polgármestere, oldalán az ikonikus csinovnyica Kováts Adél-lal, kedé-
lyes diskurzusban közli az igazgatói pályázat előre véglegesített eredményét.  Az ellenzéki
Petur bán, Schneider Zoltán immár nép nemzeti babérokra áhítozó térfoglalóként jelenik
meg, aki joviálisan zsűrizi a magyarságtudatból vizsgázó társulatot.
A Mohácsi testvérek most is lényeglátóan reagálnak  egy borzalmas társadalmi jelenségre,
az ismert, vagy sejtett szituációk  adekvát színpadi jelenetben tükröződnek, a dialógusok 
találóan jellemzőek, vitriolosan szellemesek,  jut itt mindenkinek játékalkalom,  megkapja 
a magáét közélet és a kulturális belterjesség egyaránt. 
Már-már jóízű mulatságnak könyveljük el a produkciót, amikor váratlan fordulatok izzítják
a hangulatot.  A poénkodás mélyén végig ott bujkáló fojtott keserűség,  a valósággal való
kegyetlen szembenézés elkerülhetetlenné válik. Az eddig kívánatosan a háttérben kacér-
kodó PR-os, Hennyei Aranka a fókuszba kerül, a könnyűvérűség megtévesztő álarca mögül
egy tisztán látó, megértő, de lézerpontosan elemző vélemény szólal meg.  Petrik Andrea
visszafogott hangon, ám annál élesebben fogalmazza meg az átlagos hazai színészet kritiká-
ját.  Egyértelműen a dicsőséges múltba feledkező, önfényükbe tompult társulatokról van
szó, de a megállapítások, sajnos, nagyon is általános érvényűek. Nem ártana a nagyívű mo-
nológot,  esetleg a nemzeti együttműködés kőasztala fölé, minden közkőszínházban kifüg-
geszteni... 
Az utolsó kép hosszú, mozdulatlan és néma.  Mohácsi János rendezői nagyságát bizonyítja,
hogy ennek ellenére  félelmetes erő sugárzik a lassúdad elsötétülő színpadról.  Magunkba 
fordulunk, belemeredünk saját kudarcaink, megalkuvásaink, vélt sikereink hamisan csillogó 
kaleidoszkópjába, a sok-sok hahota után,  megcsendesedve idézzük a fantasztikus előadás
emblematikus pillanatait.