Bánk bán, Ványa bácsi és a Füstbe ment terv - Színházkolónia

Egy kis színház kis társulata a Bánk bánt próbálja. Miközben időnként elmegy az áram, a színészeket megszondáztatják és folyamatosan halljuk a színház alatt folyó múltépítés hangjait. „Más országokban a jövőt építik, mi a múltat.” Megjelenik a Kultúrális- és Sportbizottság alelnöke, aki javaslatokat tesz az előadással kapcsolatban. „Bánk bán. Jó cím ez?” Ekkor érkezik azonban a jó hír: a színház egyik előadását meghívták Malajziába. A Ványa bácsit, amelyből a rendezőnő kihúzta a címszereplőt és amelyről csak az a néző nem ment haza, aki elaludt. De sebaj, a külföldieknek tetszik, a meghívó fél minden költséget áll, sőt további sikeres előadások reményében évi sokszázezer dollár támogatást is nyújt a színháznak. Túl szép, hogy igaz legyen? Azért a nemzeti, pardon, honi politika a nemzetközi siker ellenére sem könnyíti meg a színház dolgát: egy másik pályázó is van az igazgatói székre. Aki vizsgáztatja a színészeket és hűségesküt mondat velük. Na de legalább a maláj útnak és a jövőben dollárban kapott fizetésnek lehet örülni...

 

Mohácsi darabja ez alkalommal egy kabaré és egy dráma keverékéből áll össze. Bár nevetnivaló akad bőven, a poénok könnyedek, néha olcsók. A polgármester és a leendő igazgató közötti csata a nemzeti színű szalagért például nem tartozik a nívósabb pillanatok közé. De azért kapunk jónéhány eltalált mondatot is: a polgármester és az igazgató beszélgetése a támogatás csökkenéséről, („De hát pénz nélkül is milyen jó előadásokat csináltatok!”) vagy a kultúráért felelős hölgy javaslatai (pl. Bánk mostantól ne haljon meg). A színészek karakterei nem egyformán kidolgozottak, Schneider Zoltán leendő igazgatója például az elvárt klisék szerint működik, de mélysége nincs. Kováts Adél viszont nagyszerű mindkét szerepében, ugyanúgy, ahogy Szervét Tibor is, Gazsó György pedig fantasztikusan adja elő a Füstbe ment tervet.

 

Ebben az előadásban nincsenek pozitív vagy szerethető figurák. Valamennyien saját problémáikkal vannak elfoglalva, egymást meg nem értve élnek egymás mellett, a politika, a kritikusok és a nézők ellenében. És vajon happy end van? „-Itt élned, halnod kell. -Azt nem muszáj!”