Népszava Online, 2013. október 07.

 

Az egyik legférfiasabb és legintelligensebb magyar színész, Szervét Tibor a gazdag színházi szereptárához képest meglepően szegényes listát tud maga mögött a mozivásznon alakított karakterekről. Ezen akkor lepődünk meg igazán, amikor éppen egy új magyar film főszerepében látjuk a kamera előtt.

 

- Mikor is láthattuk legutóbb filmen? Tán 2008-ban a Valami Amerika 2 link, de szerethető Alexének szerepében?

- Abban az évben utána még következett a Para. Abban nagyon kegyetlen lelkületű fickó voltam.

- Élvezte?

- Nagyon.

- Akkor a most forgó Parkoló című film főszerepét is élvezheti, amit Miklauzic Bence rendező-forgatókönyvíró magára formált. A történet szerinti ellenfelét szét akarja zúzni, mert az akaratának ellenáll.

- Imre, akit ebben a filmben játszom, másfajta karakter, nem gengszter, mint az előző filmszerepem. Sikeres üzletember, aki a siker oltárán szinte mindent hajlandó feláldozni. Az az életfelfogása, hogy ha a világot nem ő uralja, akkor a világ nem jól halad. Ezért a világ legkisebb töredékét is uralni akarja.

- Egy ilyen egyéniséget hitelesen megrajzolni nem lehet könnyű színészi feladat.

- Nemcsak a hitelesség kérdése érdekes ebben, hanem az is, hogy ennek a figurának megvan a maga belső rendszere, a maga igazsága.

Az összes élettapasztalata arról győzte meg őt, hogy a világ akkor van rendben, ha az általa képviselt elvek működtetik. Ahol ez nem így van, ott változtatnia kell. Emiatt alakul ki az a totális háború, amit a filmben a másik főszereplő, a Légiós ellen folytat a címben jelzett parkoló egy adott kis területe miatt.

- Szereti a régi autókat? A rendező egy 65-ös Ford Musztángba ülteti.

- Egy autó nekem nem mint muzeális érték érdekes, hanem mint egészen praktikus használati tárgy, de ezt csak halkan mondom, nehogy az én Musztángom meghallja. Szemre persze nagyon imponáló egy ilyen régiség.

- Örült a filmszerepnek?

- Háromszorosan. Egyszer, mikor Bence felkért rá, másodszor, amikor elolvastam a könyvet, és láttam, olyan figurát kell eljátszanom, akinek az egyénisége nagyon érdekel, és akinek a megformálásában egy csomó feladatot találok. Harmadszor pedig azért, mert a színészi foglalkozásomnak a film sokkal kevésbé feltérképezett területe, mint a színház. Boldogan próbálom tágítani az ismereteimet arról, hogy kell megfogalmazni valamit úgy, hogy mindent tartalmazzon, de ne legyen benne a megmutatás szándéka. Az ember nem a megmutatás szándékával jár-kel a világban, az csak ott van benne. A színházban a távolság miatt hozzá kell tenni a megmutatás szándékát, de filmen nincs távolság. Végtelen közelségbe kerülök mindazzal, amit az általam formált karakter átél. Ezeknek a helyzeteknek a megoldása nagyon érdekel, de halálosan kipurcanok benne. Tán nincs gyakorlatom.

- Lehet, hogy gyakorlattal is kipurcanna, mert ilyen beleadós személyiség.

- Nem tudom, például az olyan óriási színészegyéniség, mint Anthony Hopkins, hogyan csinálja. Fantasztikus energiát közvetít magából. Igaz, éppen ő mondta, hogy mire az ember összeiszik magának egy rendes arcot, már nem tudja megtanulni a szöveget. Ez jó poén és nagy távlatokat érzékeltet...

- Az új évadban miben látjuk színpadon?

- A Madách és a Radnóti Színházban három-három előadásom megy tovább idén is, a Rózsavölgyi Szalonban és a Pince Színházban egy-egy. És nagy örömömre lesz több bemutatóm.

 

(megjelent: Népszava Online, 2013. október 07., megtekinthető ITT)