Parkoló, premier előtt

Figyelmeztetés: a bejegyzés nyomokban cselekményleírást tartalmaz. Spolier alert!

 

Parkoló, premier előtti bemutató, 2015. január 19., by admin.

Kitűnő kis estének ígérkezett a tegnapi, imádott barátnőmmel kettesben, aki mellesleg nagyon otthon érzi magát a filmek világában, bár az igazat megvallva, nem tekintettünk különösebb várakozással a film elé. (Kivéve persze engem, és nem figyelmen kívül hagyva azt a picurka tényt, hogy a lelkem egyetlen koronázatlan színész királya, SzT, a film egyik főszereplője és a sok méter széles filmvásznon végre, újra nagytotálban láthatom őt... ) Ugyanis az alapsztori, miszerint egy egyszerű parkoló helyért folyik a harc egy ex-légiós katona és egy gazdag, mindenre elszánt üzletember között, az, hogy is mondjam, eléggé abszurd. Hiszen józan ésszel végiggondolva, ha nekem nem tetszik egy beállóhely, akkor fogom magam és keresek másikat, hiszen annyi őrzött parkoló van Budapesten, mint égen a csillag. Jó, talán egy picivel kevesebb.

 

 

Aztán elkezdődött a film és az alapsztori elkezdett színesedni és kellemes árnyalatokat felvenni: a beállóhely valójában azért annyira fontos, mert fedett, és ezáltal védett és így tökéletes parkolóhelye egy 1968-as Ford Mustangnak (nem mintha ez nekem mondott volna valamit, legfeljebb annyit, hogy szépnek szép a kocsi, de ilyet tuti csak az öregedéstől bepánikolt ötvenesek vesznek maguknak, kompenzálandó bizonyos hiányosságaikat...), és mert szemmel tartható a tulajdonos, a kőgazdag Imre irodájából, ahonnan egyébként a saját kis világát kitűnően, minden hiba nélkül irányítja; a szigorú Légiósról pedig, akinek az otthona a parkoló és az ott található ócska lakókocsi, kiderül, hogy érző lélek, halott madarakat temet a fedett beállóhely kemény földjébe, és nem akarja, hogy bárki a sírokra álljon az autójával.

 

 

Van egy mellékszál is a filmben, mellékszál, de mégis talán ez a szál a legélettelibb: van egy család (kirúgott rendőr apuka, művészlélek, zenész anyuka, nevelési problémás gyerek, mindennapi anyagi gondok, stb.), akik a parkoló közelében élnek és a kocsijuk ugyanott parkol, ahol a Mustang is, és akik életének lesz része akarva-akaratlanul a Légiós, mert segíteni próbál és mert, mint minden ember, keresi a boldogságot a saját életében. És valahol ez a boldogság keresés kerül tökéletesen szembe a haldokló üzletember kiüresedett, kihűlt és remény nélküli életével. Ő ugyanis meg van róla győződve, hogy a boldogság, mint olyan, nem létezik és ezt semmilyen eszköztől vissza nem riadva próbálja bebizonyítani ezt a Légiósnak, aki végül feladja a harcot és átengedi a fedett beállót és az egész parkolót Imrének.

 

 

Légiós (akinek a film végére megtudjuk az igazi nevét és ezzel magyarázatot kapunk a madarak iránti furcsa tiszteletére) elveszíti a fogadást, de ő végül ezzel nyer, nem is keveset. Nyer egy új életet és egy új családot magának, míg az üzletember ugyan megnyeri a fogadást, de ezzel a győzelemmel az élet utolsó szikrája is eltűnik az életéből. 

 

 

Megjegyzem, hogy ha engem kérdeznek a film lezárásáról, akkor lehet, hogy nem filmben szereplő a verziót választottam volna, de ez valószínűleg az Imrét játszó SzT iránt érzett elfogultságomból ered, mindenesetre én kiegyeztem volna egy kevésbe drasztikus, már-már happy enddel. De mivel engem nem kérdeztek, így a befejezés számomra kicsit sem lett meglepő.

 

 

Ahogy mesélek a filmről az ismerőseimnek, kollegáimnak, családnak, a közepes helyett a közepesnél jobb filmnek kezdem értékelni a Parkolót, már-már azt merészelném mondani, hogy jó. Valószínűleg meg fogom nézni még egyszer, kétszer, párszor, és nem csak T. miatt. Aki, természetesen, és kizárólag csak a beszámoló teljessége kedvéért, tökéletes volt, mint mindig. Elhittem neki mindent, amit mondott és tett, megértettem a motivációját, szerettem, sajnáltam és nem voltam képes haragudni rá, még akkor sem, ha totálisan gátlástalanul viselkedett. És még nem is meséltem a kifogástalan szabású, sötét öltönyéről és a kocsi színével harmonizáló, bőr autóskesztyűről... De szerintem inkább mindenki nézze meg magának!