Ridikül Magazin, 2015. március 11.

2015.07.15 10:04

A humor, a tisztesség és a szabadság erejéről

 
Szervét Tibor napjaink egyik vezető férfi színésze. Beskatulyázhatatlan művész, aki ugyanolyan hiteles a habkönnyű vígjátékok hősszerelmeseként, mint amikor lecsúszott Csehov figurát vagy multimilliomos gonoszt alakít. Megszenvedett a szabadságáért, és régóta tudja: élni és alkotni is csak tisztességesen lehet.
 
RIDIKÜL MAGAZIN  Nemrég mutatták be a Parkoló című filmet, amiben az egyik főszerepet alakítja. Hogyan ajánlaná ezt a filmet, miért szeretett benne játszani?
 
SZERVÉT TIBOR  Van egy ember, aki képes minden akadályt legyőzni azért, hogy egy vicik-vacak ügyben bizonyíthassa az igazát. Az igazát, a hatalmát, azt, hogy maga alá tud gyűrni bárkit, mert van hozzá hatalma, pénze és erre forgó eszejárása. Ezt a férfit én játszom a filmben. Az ellenoldalon pedig ott egy másik nagyon masszív és konzekvens személy, a Légiós, Lengyel Feri alakításában. Erős történet, ez nagyon tetszett a forgatókönyvben, és az is, amit a rendező Miklauzic Bence a  színészi játékról gondolt. Nagy munka volt, ritkán lehet ilyen filmes szerephez jutni.
 
RM  Olvastam olyat is, hogy a Szervét Tibor sikerszerepei azért sikerültek kiválóan, mert a megformálásukhoz elég volt önmagát adnia.
 
SZT  Érdekes módon egymástól nagyon messze eső figurákat soroltak ide különböző barátaim. A büdös, alkoholista, trágyarugdaló Asztrovot a Ványa bácsiban, az öregedő nőcsábász Don Tomaót az Anconai szerelmesekben vagy a furcsán szorongó, nagyon sok szeretettel nagyon igyekvő Philippet az Emberbarátban. Egyik sem én voltam, de minddel szívesen és jó szimbiózisban éltem. A Parkolóban megformált Imre szintén nem én vagyok, persze, de bennem is, mint mindannyiunkban, van hajlam arra, hogy  lényegtelen ügyek kapcsán is megmutassam, van olyan szemétdomb, amin én uralkodom.
 
RM  Tavaly átszerződött a Radnótiból a Tháliába. Az első darab, amit ott próbálni kezdett a Hőstenor című amerikai vígjáték címszerepe volt. Jó döntés volt?
 
SZT Akkor is elmondtam, és ma is elmondom, mekkora öröm számomra, hogy kiváló régi kollégáimmal játszhatom együtt. Hallatlan profi, jó tempókkal, a vígjátékban életbevágó ritmusérzékkel, „poénlövő” készséggel rendelkező társakkal. Ez az előadás a bohózati műfajban nagyon jól sikerült produkció, a nézők nagyon szeretik. Így aztán játszani is nagyon jó ebben a társulatban.
 
RM  Mit gondol arról, hogy a nézők ma azért mennek színházba, hogy megfeledkezhessenek a hétköznapi gondjaikról?
 
SZT  Ez mindig így volt. Még a nagy klasszikus korszakban – legalábbis amire ma már úgy tekintünk vissza –, a hetvenes évek színházi csodáinak idején is. Egy sor emlékezetes és sikeres előadás született akkoriban, amit szerencsére rengetegen láttak, egyrészt, mert valóban jók voltak, másrészt pedig a mainál sokkal szerényebb kínálati oldal létezett. Azóta megváltozott a világ, amivel a színháznak is szembe kell néznie. A vidám darabokra persze ma is szívesen eljönnek, még akkor is, ha azok történetesen nincsenek olyan nagyon jól megírva, megrendezve és eljátszva. Egy masszívabb történetre elvben kevésbé vevő a néző, de tapasztalatból tudom, hogy a közönségnek ugyanúgy igénye van az ilyen élményekre is, mint a színdarab íróinak, a rendezőknek és a színészeknek.
 
RM  Ezek szerint félreértés, hogy csak zenés vígjátékokra lehet biztos bevételt alapozni?
 
SZT  Túlzottnak tartom a színházcsinálók rettegését a komolyabb előadásoktól. Nekem évek óta az a mániám, hogy bátran lehet mély és komoly történeteket színpadra állítani, ha azok jól vannak megírva, rendezve és eljátszva. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a rendezők és színházigazgatók is ugyanabban a világban, ugyanabban a társadalomban élnek, mint a nézők. Ők is vágynak arra, hogy inkább szórakoztassanak. Ez a dolog másik oldala. Most itt tart az inga, majd vissza fog lengeni. Ott vannak  Pintér Béla társulatának az előadásai. Ezek bizony még a humoros pillanataikban is kegyetlenek, szívszorító iróniával teljes, brutálisan őszinte előadások, amiket nem lehet levenni a színlapról, annyira szeretik őket a nézők. Pedig ott is kétszáz ember ül esténként.
 
RM  Mivel tölti az idejét, amikor nem próbál vagy játszik?
 
SZT  A barátaimmal és a családommal vagyok, angolt tanulok, sportolgatok, moziba megyek, időnként színházba. Pont azzal szórakozom, amivel mindenki.
 
RM  Kik a barátai?
 
SZT Írjunk egy listát?
 
RM  Inkább az érdekelne, honnan toborozza a barátait?
 
SZT  A régi Móricz Zsigmond gimnáziumba jártam, amit ma már Baár- Madas néven ismernek. Ott született néhány máig tartó, nagyszerű barátságom. De azóta is lettek barátaim, akik különböző, néha váratlan módon érkeztek az életembe. Még a közelmúltban is, pedig ebben a hajlott korban már nem nagyon szokott az ember rendes barátságot kötni. Nekem szerencsém volt, mert ez is megadatott.
 
RM  Milyenek a barátai?
 
SZT Kíváncsi, értelmes, gondolkodó emberek, általában príma humorral, mert nagyon fontos együtt nevetni. Majdnem mindegyikük szeret társasjátékozni. Már a gimnáziumi barátaim gyerekeit is a barátaim közé számítom, hiszen gyakran előfordul, hogy együtt „mulatérozunk”.
 
RM  A fia is felnőtt lassan.
 
SZT  Húsz éves. Csak jelzem, hogy az interjúkban nem szoktam a családomról beszélni.
 
RM  Azért jutott eszembe, mert említette a barátai gyerekeit.
 
SZT  Ők már lassan harminc felé járnak. De jogos az összehasonlítás, hiszen a fiam is nagyon klassz baráttá vált, így az évek során.
 
RM   Említette a sportot. Továbbra is aikidózik és lovagol?
 
SZT  Az aikidót három éve, a lovaglást valamivel régebben hagytam el. Az előbbit azért, mert nem tudtam rendszeresen részt venni az edzéseken. A lovaglással pedig az történt, hogy elkezdtem félni. Leginkább attól, hogy mi lesz este a színházban, ha leesek. Így nagyon nem jó lovagolni. Eljárok kocogni vagy biciklizni, és jógázom.
 
RM   A jógának melyik válfaját gyakorolja?
 
SZT  Az ashtanga jógát. Találtam egy indiai mestert aki ezt a jógát tanítja. Rishikeshből való. Azt mondják, akik onnan származnak, hogy az a jóga őshazája. Biztos mondják más helyekről is ugyanezt, akik máshová valósiak. Egyébként  ezt a mestert is egy volt gimnáziumi osztálytársamnak köszönhetem.
 
RM  Mit szeret a jógában?
 
SZT  Egyebek között azt, hogy szöges ellentétben áll mindazzal, amit a nyugati fogyasztói civilizáció állít. Azt kéri, hogy ne kényeztesd túl a tested, sőt állítsd olyan nehéz feladatok elé, mint amiket az ászanák – jóga gyakorlatok – igényelnek. Legyél nagyon kitartó, és keresd a csöndet. A mi életünkben a csönd szinte rémisztővé vált. A jóga viszont kifejezetten tanácsolja, mert a csönd rengeteg kincset, felfedezni valót rejt magában. Ha az ember alkalmas erre, vagy alkalmassá teszi magát rá, akkor ez az ígéret valósággá válik.
 
RM  Miért fontos a csend egy színésznek?
 
SZT  Nem csak egy színésznek, szerintem minden embernek fontos. Ha valaki megpróbálja száműzni az életéből a csöndet, akkor egy idő múlva eltűnnek a gondolatai. Magáról és a világ dolgairól is.
 
RM  Ha az ember felületesen ismeri az életrajzát, azt tapasztalja, hogy fiatal kora óta hajlamos arra, hogy új irányt szabjon az életének. Nem lineárisan, hanem lépcsőzetesen fejlődtek a dolgok az életében. Cegléden született, majd Pestre költöztek, ahol vidéki gyerekként be kellett illeszkednie. Újabb váltásként Budán járt gimnáziumba, megint egy beilleszkedés, ráadásul véletlenül matek tagozatra került, ami ismét kihívást jelentett. Jogot végzett, majd segédszínész lett. Korengedménnyel vették föl a Színművészetire, ahol a fiatal titánok között, felnőtt fejjel kellett bizonyítania, hogy színpadra termett. Innen nézve olyan, mintha az élete folyamatos nekirugaszkodások árán épült volna fel.
 
SZT  Kíváncsi ember vagyok, és ameddig csak lehet, megpróbálok az is maradni. Ez nem is olyan könnyű, hiszen az ember hajlamos arra, hogy sommásan ítélje meg a világot és az embereket. Teleragasztjuk a világot címkékkel, jó, rossz, boldog, nem boldog, ilyen vagy olyan, és szép lassan már mindent eltakarnak a címkék, nem is tudjuk, mi van mögöttük. Én is így nőttem fel, állandó megítélés alatt, és állandóan felelni kellett, állandóan jól, mert ha kérdeztem, vagy nem tudtam, az vagy szégyen volt vagy büntetés követte. Milyen marhaság, nem?
Nekem egy csomó kudarc után egyszer csak gyanús lettem, hogy mindig tudom a frankót, de mégse sikerülnek fontos dolgok. Ezzel elég hosszan elvoltam, nagyon nem értettem, aztán rájöttem, hogy majdnem mindent rosszul gondolok. Rájöttem, hogy rosszul gondolom saját magamat, a többi embert, és az emberek egymáshoz való viszonyát is. Dante így kezdi az Isteni színjátékot „Az emberélet útjának felén, egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém. Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,…” Na, ebbe a sötétségbe jutottam el én is. Mondhatnám, hála Istennek. Szerintem ebbe a sötétségbe mindenki eljut, csak vagy észreveszi, vagy nem. Vagy bevallja, vagy nem. Sok válság van az életünkben. Vannak nagyok, és kisebbek. Ez az életközepi krízis nekem elég mélyre sikerült. Több szakaszban érkezett, míg rá nem jöttem arra, hogy ez az én életemben sohasem fog elmúlni. Ez magyarázza azt is, amiről az előbb beszélt. Az életem nem lineáris, hanem egymástól látszólag független pontokból, ugrásokból tevődik össze. De mindegyik kellett ahhoz, hogy kialakuljon az, ami most vagyok. Van egy Eckhart Tolle nevű tanító, aki számomra hiteles, és sokat köszönhetek neki. (Ez a tanító-kérdés egyébként nehéz ügy mostanában, amikor már a rejtvényújságban is mindenfelé guruk szerepelnek.)  Például ő tanítja, hogy óvakodjunk a jelenségek fölcímkézésétől. Ezért nagyon hálás vagyok neki.
 
RM  Szeret tanulni?
 
SZT  Nagyon. Tulajdonképpen mindegy is, hogy mit. Ugyanolyan szívesen tanulnék mondjuk kettle bell gyakorlatokat, mint a délolasz nyelvjárást. Az említett Tolle nevű mestertől a gondolkodás nagyon érdekes módját tanulom.  
 
RM  Úgy tűnik rátalált egy bíztató irány felé vezető belső útra.
 
SZT  Bízom benne.
 
RM  Van ennek az útnak egy magánéleti része, amiről sosem beszél.
 
SZT  Igaz.
 
RM  Pedig sokan kíváncsiak arra, hogy egy ilyen vonzó, mélyen gondolkodó,  sikeres férfi miért nem él olyan kapcsolatban, amit mindenki csak irigyelhet.
 
SZT  Nem biztos, hogy nem élek irigylésre méltó kapcsolatban.
 
RM  Csak erről sem beszél egy interjúban?
 
SZT  Persze, hogy nem!
 
RM  Művészként, színészként is a helyén van. Kiváltságos szabadsággal közlekedhet a műfajok, helyszínek, darabok, rendezők között.
 
SZT  Nagyon hálás is vagyok mindezért.
 
RM  Ez olyasmi, amit az ember nem kap, hanem megdolgozott érte.
 
SZT  Nehéz erre válaszolni. Most így van, lehet, hogy két év múlva másképp lesz.
 
RM  Volt idő, amikor nem így volt?
 
SZT  A pályám elején, amikor óhatatlanul szűkebbek voltak a lehetőségek. Amíg senki sem tudja, hogy létezel, nem is ajánlhatnak munkát. Később viszont szépen és megnyugtatóan alakultak a munka-örömeim.
 
RM  A félidős válság idején is?
 
SZT  A munkával akkor sem volt gond, de nem tudtam, hogy mit csináljak. Sokat játszottam, lelkiismeretesen végeztem a dolgom, csak épp azt vettem észre, hogy nem jól, mert nincs benne örömöm. Volt egy komoly megtorpanásom, amikor fogalmam sem volt arról, hogyan tovább.
 
RM  Ezen hogy jutott túl?
 
SZT  Elmentem öt-hat  napra egy kis házba. Azt gondoltam, hogy ott majd szénné gondolkodom magam, ehelyett aludtam. Valószínűleg tizenöt évnyi neurózist és megfelelési vágyat pihent ki a szervezetem. Szépen összeállt, mi is a baj.  Kitaláltam, hogyan is kellene ezt az egészet tisztességesebben csinálni. Mindez, mint mondtam, mindez nagyjából tizenöt évvel ezelőtt történt.
 
RM  Szeretem, hogy a tisztesség szót használja. Ez a kifejezés mintha archaikussá vált volna napjainkra.
 
SZT  Nem. Szerintem mindenki tudja, érzi magáról, hogy tisztességes-e vagy sem. Erről valahogy a lelke mélyén mindenki biztos tudással rendelkezik. 
 
(Vig György)