2013.03.08.
Hada Renáta, Spilák Klára: Legényvásár
A legkapósabb szingli pasik válogatottja
Vonzóak, közismertek, népszerűek, rengeteg a rajongójuk, a nők a lábuk előtt hevernek. Ha készülne Magyarországon ilyen lista, biztos, hogy az élén végeznének a legkapósabb szingli pasik rangsorában. Vajon miért van az, hogy mégsem találják a párjukat? Van, aki már megtalálni vélte, némelyikük többször is élt házasságban, mások még soha nem álltak az anyakönyvvezető előtt, de mindannyian keresik azt, akit igazán a társuknak érezhetnek.
Berki Krisztián, Kukorelly Endre, Fluor Tomi és Feke Pál, Fenyő Iván, Kembe Sorel és Anger Zsolt, Vincze Ottó, Schiffer Miklós és Szervét Tibor alkotja ezt a különleges magyar válogatottat. Ők vallanak vágyról és szenvedélyről, csalódásról és szenvedésről, a szerelem ébredéséről és haláláról, szeretetről és gyűlöletről. Arról a soha véget nem érő és soha meg nem unható játékról, amelyet nő és férfi játszik egymással, amióta világ a világ, és amelynek óriási a tétje: a másik. Szavaik olykor meghatóak, máskor mulatságosak, néha brutálisan őszinték, de mindig elgondolkodtatóak.
RÉSZLET A KÖNYVBŐL:
SZERVÉT TIBOR: Nagyon sok boldogság fűződik a lányokhoz
- Sokat változtál a nők hatására?
- Rengeteget.
- Jó vagy rossz irányba?
- Csak rossz irányba. Mert szörnyűségesen megpróbáltam megfelelni egy nagyon nehezen meghatározható képnek. Én sem tudtam, hogy minek akarok megfelelni, de megpróbáltam megfelelni minden létező szempontból. Megpróbáltam kitalálni az adott szerelmem elvárásait, és ahhoz képest megpróbáltam mondjuk, lírai és gyengéd, vagy maszkulin és erőteljes, vagy humoros és kiszámíthatatlan lenni. Huszonöt évem ment rá, hogy észrevegyem, milyen erős megfelelési vágy munkál bennem, és amikor egy nő szerelmét, a testét vagy a lelkét próbálom elnyerni, akkor ezt a megfelelési kényszert még inkább tetten lehet érni. Az ember nem veszi észre, hogy ki is ő, mert azt próbálja kitalálni, hogy kit szeretne látni a szerelme őbenne. Ez mind hülyeség, ezek rossz irányok. Ebből a szempontból a szerelmi kudarcaim bizonyultak igazán hasznosnak, mert akkor ott maradtam magamra, és újra és újra fel kellett tennem a kérdést, hogy vajon én egy kalap szar vagyok-e, akit ez a csodálatos nő kirúg, vagy én egy alkalmatlan hülye vagyok-e azért, mert képtelen vagyok ezt a csodálatos nőt szeretni. Ezeket a kérdéseket pedig csak úgy tudod megválaszolni, ha előbb-utóbb felteszed azt a kérdést is, ki is vagy te. Nekem ezt a kérdést fel kellett tennem jópárszor. Nagyon hosszú időbe telt, amíg rájöttem, tényleg kérdés, hogy én ki vagyok. Az azóta eltelt sok év pedig mind a válasz kereséséről szólt.
[...]
- De azért biztosan eljött a pillanat, amikor azt mondtad, hogy mostmár nem te akarsz megfelelni, hanem mostantól hozzád idomuljanak. Ilyen vagyok, kellek-e így?
- Igen, hosszabb ideje ez a helyzet, de ez sem jó. Ez ugyanolyan rossz, mint az első variáció. Az első estben, amikor az ember begyullad egy szerelemtől, és mindent odaad, akkor az előbb említett önazonossági problémával kerül szembe, elveszíti önmagát, fölmarja őt az a rettenetes vágy, hogy a másikkal alkosson egy párt. A másik esetben, amikor nincs ez a szerelmi, nukleáris töltet, és azt mondod: ez vagyok én, hozzám idomuljanak, az sajnos egyúttal azt is jelenti, hogy nem szeretek eléggé ahhoz, hogy adni tudjak.
[...]
- Egyébként hogy csinálod? Te kezdeményezel? Ránézel, látod a szemében a csillogást, és nekiindulsz?
- Igen. Az a legjobb rész. Azt imádom! Az a legjobb, amikor teljesen váratlan helyzetben találkozol egy lánnyal, és azt gondolod magadban: úristen, ilyen mosolyt életemben nem láttam, annyira elbűvölő. És akkor keresed a helyzetet, amikor ez találkozássá tud válni. Ahogy a Mary Poppinsban éneklik a lányok: "Megtörténhet bármi, hogyha hagyod! [...] Valahol olvastam, hogy a férfi körülbelül két tizedmásodperc alatt tudja eldönteni egy nőről, akarja-e vagy sem. Két tizedmásodperc kell hozzá, hogy azt mondja: igen. Minden, ami utána következik, csak púder.
- Tényleg?
- Igen, ezt én is átéltem. Egy szempillantásnyi idő alatt eldől, hogy: aha, igen. És akkor elindul az ember. Mint a bolond.
- Van valamiféle ideálod, egy típus, ami jobban bejön? Vagy teljesen mindegy, milyen, csak legyen benne valami, ami megfog?
- Tulajdonképpen igen. Nagyon különböző személyiségű lányokkal és nőkkel találkoztam. Talán egyvalami nagyon fontos, az együtt nevetés képessége. [...] Az a legfontosabb, hogy akivel összebújsz, azzal tudjál együtt nevetni. A Tao azt tanítja, hogy hiába érsz össze alul egy emberrel, az csak egyetlen pont. Ha felül és középen nem záródtok össze, akkor nincs meg az áramlás. Vagyis ha a gondolataitok és a szívetek nem találkozik, nem történik meg a csoda. Nem történik meg az, ami miatt ez az egész tulajdonképpen igazán jó. Az én ismereteim szerint ez sajnos végtelenül ritka. [...]
(FORRÁS: Hada Renáta, Spilák Klára: LEGÉNYVÁSÁR, A legkapósabb szingli pasik válogatottja, JAFFA KIADÓ, Budapest, 2013.)
