"A TEHETSÉG MA MÁR KEVÉS" - INTERJÚ SZERVÉT TIBORRAL
Első alkalommal mutat be krimit a Rózsavölgyi Szalon, Szervét Tiborral a főszerepben.Ennek kapcsán adott interjút a színész, aki hosszú évek után új színházhoz szerződik.
A Gyilkosság telefonhívásra Alfred Hitchcock nálunk is jól ismert thrillere, mely az azonos címet viselő nagy sikerű Broadway előadás alapján született. Frederick Knott színdarabját először február 27-én láthatja a magyar közönség Szervét Tiborral a főszerepben. A művésszel a készülő előadás kapcsán beszélgettünk a színpadi szövegek átírásáról, a minimális, szükséges és konzervatív lépésekről, valamint arról, hogy 14 év után megválik a Radnóti Színház társulatától és átszerződik a Thália Színházba.
Másodszor dolgozol a Rózsavölgyi Szalonban. Nyilván jó oka volt annak, hogy elvállaltad az újabb felkérést...
Szervét Tibor: Nagyon jó élmény volt az első munka. Elsősorban azért, mert azután, hogy Zimányi Zsófia odaadta a Napfény kettőnknek című színdarabot, tulajdonképpen szabadkezet adott a példány elkészítésre. Ez volt az a munka, a munkának az a része, amire én már elég régen vártam. Nagyon fontosnak tartottam és tartom most is, hogy mi határozhattuk meg azt, mi hangozzon el a színpadon, ezáltal pontosan tudjuk, hogy ami benne van, miért van benne, miért épp az van benne, mi történik közben a szereplőkkel, és mi történik a nézőkkel. Nagyon ritkán adódik ilyen lehetőség. Tapasztalataim szerint erre nem fordítanak elég figyelmet a rendes kőszínházi üzemegységek. Zsófi megbízott bennem annyira, hogy ezt a feladatot ideadta és Réthly Attila rendezővel, meg Sipos Vera kollégámmal átélhettünk egy külön kis elő-alkotói időszakot. Másrészt azért volt öröm, mert maga az előadás is irtó jó lett, hála annak, hogy pontosan tudtuk, mit akarunk. Harmadrészt, mert nagyon érdekes itt játszani azáltal, hogy benne vagyunk a nézők „virágos rétjében”. Nem egy vonatablakból nézzük őket, hanem ott kószálunk közöttük és ez minden áldott este más és más érzelmi és energetikai helyzetet hoz létre. Ez fontos, és nagyon inspiráló. A mostani munka során is az volt az első kérdés, hogy vajon Zsófi beleegyezik-e abba, hogy a példányt valamelyest a saját szájízem szerint átírjam. Habozás nélkül igent mondott. Ő, mint producer képviseli ezt a többi munkatárs felé és, én ezért nagyon hálás vagyok neki.
Te nem tartod istentől elrugaszkodott dolognak, hogy belenyúlj egy klasszikus szövegbe, vagy egy verses alkotásba, vagy egy emblematikus fordításba, mint mondjuk amilyenek Nádasdy vagy Petri munkái?
Szervét Tibor: Kötelezőnek tartom. Amikor valaki vesz egy csodálatos, belsőépítész által megtervezett lakást, abban aztán ő megteremti a saját otthonát. Könyvek, tárgyacskák, mindenféle. Amikor használsz valamit, muszáj, hogy érvényessé tedd, különben egy életidegen, zárt, szervetlen valami lesz. Ez akkor akadt be nekem, amikor a női Furcsa párt csináltuk Miskolcon. Senki nem értette, hogy miért kell hozzányúlni Neil Simonhoz. Azért, mert a szöveg harminc-negyven éves, a nyelv pedig nyolc-tíz évente lecserélődik. Nem arról van szó tehát, hogy kidobom a szerzőt, hanem arról, hogy az én legjobb tudásom és szándékaim mentén megértem őt, felfedezem a sorokban megfogalmazott emberi történetet és azt olyan szövegekkel segítem meg, amelyekről tudom, vagy legalább erősen remélem, hogy általuk a nézők szorosabban tudnak együtt haladni a történettel. Ha ezt nem csináljuk meg, akkor azt kockáztatjuk, hogy a közönség majd néz valamit, amihez tulajdonképpen semmi köze sincs.
A Gyilkosság telefonhívásra ebből a szempontból mekkora feladat?
Szervét Tibor: Elég sokat kellett és kell is még dolgozni rajta, hogy a fülnek friss legyen és a szerepek dinamikáinak megfeleljen. De nincs igazán gond, mert a történet felépítése remek. Ez egy jó krimi. Ezen kívül azonban van benne házasságtörés, szerelmi háromszög, ami óhatatlanul létrehoz archetipikus helyzeteket. Arra törekszünk, hogy ne pusztán egy krimi izgalmát próbáljuk megosztani a nézőkkel, hanem ebbe beágyazva vagy ezt fölhasználva az emberi történetet is mutassuk meg. Ez persze semmit nem vesz el attól, hogy a nyomozó nyomoz, a gyilkos tagad, az elme kombinál, de remélhetőleg ezt át tudjuk szőni azzal, hogy mi történik akkor, amikor egy férj azon kapja magát, hogy a felesége valaki mással hetyeg.
Először dolgozol a darabban játszó kollégákkal. Hogy hangolódtatok egymásra, milyen a közös munka?
Szervét Tibor: Van ennek egy érdekessége. Az, hogy egy színház úgy dönt, hogy az egyik színésze a többiekkel együtt, de alapvetően mégiscsak a saját gondolatai mentén belenyúlhat a példányba, teljesen atipikus. Ehhez bizalomra van szükség, amit kizárólag a munka során lehet kiérdemelni. Tapasztalataim szerint szinte minden színész elég könnyedén ráérez arra, hogy mi az, aminek köze van a valósághoz, és mi az, aminek nincs, és persze mindenkinek megvan a maga szólisztikus ambíciója, ami nagyon helyes is, hiszen az általa eljátszott figurát képviselni kell. De amikor egy történet elemeit saccolgatjuk és a szélső értékeit próbáljuk megtalálni, akkor arra mindenki vevő. Azt a teljesen érdektelen vakvágányt ugyanis mindannyian ismerjük, hogy van egy szövegünk, a rendező megmondja, hogy üljünk le vagy álljunk fel, mi elmondjuk, és amikor úgy gondoljuk, akkor idegesek leszünk, amikor meg úgy gondoljuk, akkor hirtelen hátat fordítunk és megsértődünk, de az egészben tulajdonképpen nincs elemzett rendszer. Ha sikerül együtt megtalálni, hogy miről szól a jelenet, mi a változás benne, mi a váratlan nekünk és mi a nézőknek, nyert ügyünk van. Vagy legalábbis nyertebb… Az eddigi próbák alapján azt tudom mondani, és remélem a többiek is így gondolják, hogy nagyon klasszul mendegélünk közösen előre.
Az a fajta elemzés, amiről most beszélsz, nem természetes egy színházi munkafolyamat során?
Szervét Tibor: Egyáltalán nem.
Miért?
Szervét Tibor: Szerintem rettenetesen elkényelmesedtünk. A jelenleg működő kőszínházi közgondolkodásban tehetségből oldanak meg mindent, és ez még a legjobb esetben is csak félmegoldás. Mindenki, aki ebben a szakmában dolgozik, többé-kevésbé tehetségesnek gondolja magát és ez többé-kevésbé így is van. Én meg aszondom, hogy ez ma már kevés. Nem csak azért, mert a tv tele van szupervágott történetekkel, hanem azért is, mert ezekben a filmekben profi írók vannak, akik elképesztően jól tudják, mi működik és mi nem. Ezzel szemben nálunk úgy gondolják, hogy a pszichológiai elemzéseink és az érzelmi átélési képességünk elég. Szerintem meg nem elég. Borzasztó figyelemmel kellene elsajátítani azt, amit az amerikai filmírók és nem mellesleg az amerikai, az angol vagy az orosz színészek is tudnak, hogy hogyan lehet olyan ravasz, titkos, érdekes módon megfogalmazni egy szerepet, egy pillanatot, hogy az a nézőnek érdekes és újdonság lesz, nem pedig evidencia, rosszabb esetben közhely. Ehhez viszont gondolkodni kell. Nálunk, amennyire én tapasztalom, a gondolkodás egy alultáplált mostohagyerek a színházakban, mert valami fura, démonikus ellenséget lát benne a szakma. Az átélt színjátszás ellenségét. Hogy az, ami a gondolkodással bármilyen módon összefügg, az hideg. Márpedig ez marhaság. Szerintem a gondolkodás csodálatos, forró és érzéki tevékenység sőt, spirituális élmény. Ezen túlmenően roppant hasznos. Persze, időigényes és fárasztó, és nemegyszer hálátlan, és mégis. Taub Jánostól hallottam azt a csodálatos mondatot, hogy akkor tud egy színész szabadon játszani, ha biztonságban van. Márpedig akkor van biztonságban, ha pontosan tudja, mit kell csinálnia. Ezekkel az igazi, bonyolult és gondolkodást igénylő problémákkal viszont nálunk nem foglalkoznak.
Ha hiányolod ezt a fajta munkát, akkor miért nem teszel érte? Miért nem rendezel?
(Hosszú szünet.)
Szervét Tibor: Nagyon nehéz erre válaszolni. Ugyanis a válasz annyira sokrétű. Ott van mindjárt a saját felelősségem, a lustaságom és az ambícióim renyhesége. De miért van ez? Részben azért, mert az ember mindig csak a minimális, szükséges és konzervatív lépést teszi meg. Mindenki. Minden élethelyzetben. Soha senki nem csinál többet. Ez akkor is így van, ha valaki most bejönne ide a Szalonba és egy fogassal darabokra verné a helyiség berendezését, mert az ő állapotában az lenne a minimális, szükséges és konzervatív lépés. Miután én csodálatosan szerencsésen éltem a szakmai életemet, nagyon sok örömet, remek találkozást és feladatot hozott elém a sors, sokkal lassabban reagálok ezekre a változásokra, mint kéne, és sokkal kényelmesebben fontolom meg az erre lehetséges válaszlépéseket. A másik ok pedig az, hogy arra, amint én mondok, csak olyan helyen van igény, ahol egy mobilabb struktúra működik, vagy egy fiatalabb társulat illetve egy fiatalabb színházi képződmény. A Radnóti Színház nem ilyen. Pontosabban - és ez a másik része a csapdának - mindenki úgy hiszi, hogy épp így gondolkodik, mint én. Arra, amit most neked elmondtam, mindenki azt mondja, hogy „persze”. De nem ez történik. Többnyire azt a reakciót váltom ki, ha erről beszélek, hogy „nem tudom, miért kell ezzel itt kellemetlenkedni, mikor a színház tele van és a nézők jól érzik magukat”. És ez végül is igaz. Rendezőként pedig kevés reputációm van, hiszen eddig vidéken rendeztem, egyszerű, mindennapi előadásokat - amelyekben egyébként feltétel nélkül hiszek, hiszem, hogy az ilyen produkciók adják a színház hétköznapjait, csak azokat marha jól kell megcsinálni -, ezért nincs lázas igény arra, hogy bárhova odamenjek és gondolkozzak.
Mégis úgy érzed, csinálnál valamit, ami szellemileg jobban inspirál...
Szervét Tibor: Rengeteg olyan dolgot csinálok, ami szellemileg inspirál. Az életem majdnem teljes. Csodálatos, érdekes dolgok vannak a világban. A színészet sem ürült ki bennem, ma is nagyon érdekel, szinte boldoggá tesz. Örömmel rendeznék is, de ahhoz, hogy rendesen felkészüljek, nekem sok idő kell. És szinte sosincs annyi időm, mert elég sokat próbálok és játszom. Itt persze megint vissza kell térni egy pillanatra a saját felelősségemre. Lehet, hogy vállalhatnék olyan kockázatot, hogy lerúgok mindenféle struktúrát és belevetem magam a rendezésbe, de egyáltalán nem biztos, hogy abból meg tudnék élni. Ami egy iskolás gyerekkel, így 56 éves korban azért szempont.
Az felmerült benned, hogy a struktúrán belül keress egy olyan helyet, ahol jobban érezheted magad? Annak idején Jordán Tamás hívott a Nemzetibe, nem mentél... Sokat dolgozol a Madáchban, ott is szívesen látnának, gondolom...
Szervét Tibor: Annyit megtettem, hogy végül is hosszú-hosszú idő után eljöttem a Radnótiból. Most jött el az idő, amikor ez lett a minimális, szükséges és konzervatív lépés. Elfogadtam a Thália Színház hívását. Meghallgattam az ezzel kapcsolatos összes aggályt, majd ezeket félreraktam és igent mondtam, mert ez az evolúciója kezdetén lévő kompánia, valószínűleg olyan lesz, amilyenné a résztvevői alakítják. Emellett nagyon jó dolog, ha valakit hív egy színház. Sok olyan ember játszik ott, akiket nagyon bírok, akikkel szívesen teszek egy kísérletet arra, hogy tudunk-e együtt dolgozni, hogy szükség van-e valóban énrám. És ha úgy tudok részt venni az ottani munkában, hogy az nekik is, nekem is és a nézőknek is örömet okoz, akkor az egy nyitottabb és tevékenyebb hely lehet számomra.
Úgy néz ki, hogy nyitottak a véleményedre, a gondolataidra?
Szervét Tibor: A puding próbája az evés. Ez majd akkor derül ki, amikor odamegyek és elkezdünk együtt dolgozni.
(Szerző: Spilák Klára, U. sz.: Színház.hu, forrás: szinhaz.hu)
