Téma.hu, 2014. november 06.

Téma.hu, 2014. november 06.

Szervét Tibor: A tehetség ma már kevés

Szervét Tibor szerint a tehetség ma már nem elég a színházi szakmában. A Jászai Mari-díjas színész bevallotta: rendezői vágyai is vannak. 
 
- Hogy áll a filmezéssel?
- Mindig örülök, ha hívnak. Tavaly nyáron forgattunk egy nagyjátékfilmet, Miklauzicz Bence rendezte, egy szép, feszült, drámai történet, egy nagyon gazdag ember és egy egyszerű parkoló-őr háborújáról. Nagyon szerettem ezt a filmet, januárban mutatják majd be, a címe, A parkoló. Idén nyáron pedig a Rejtő Jenő kisregénye alapján készült, A fekete múmia átka című tévéjátékot csináltuk. Hát az nagyon élvezetes munka volt, reméljük, méltó lesz az íróhoz. Ami nem kis feladat, ugyebár…
 
- Úgy tudom, rendezői vágyai is vannak…
- Terveim vannak, olvasok színdarabokat, csak nagyon sok időt igényel a felkészülés. Folyamatosan játszom, így nem tudom azt mondani, hogy kicsippentek két hónapot az évadból, s ez idő alatt elkészítek egy példányt. De egy-két színházban beszélgettünk már erről, persze csak a jövő évaddal kapcsolatban.
 
- Vesszőparipája, hogy a tehetség nem elég a színházi szakmában.
- Sok nagyszerű, tehetséges ember mozog a színházi szakmában, én mégis úgy látom, hogy az előadásaink sokszor nem elég jók. A jelenség része, hogy a filmek által - amelyek minden formában, minden országból, minden percben elárasztanak és elkápráztatnak bennünket -, kicsikét megváltozott a nézőnek a történethez való viszonya. Az a komótos történetmesélés, amihez hozzászoktunk, azokkal a komótos mondatokkal, amikből egy színdarab oly gyakran előáll, már nem jelenti azt az élményt, nem tudjuk eljuttatni a történetünket olyan izgalommal és hatással, ahogyan a filmek. És ez nemcsak azért van, mert a filmek technikailag lebirkózzák a színházat. Szerintem az eddiginél alaposabb és mélyebb dramaturgiai gondolkodásra is szükség volna a színházakban. Bárhol felvetem ezt, azt a választ kapom, hogy nézzem meg, a színházak tele vannak. Így van, s ezért nem lehet eléggé hálásnak lenni a nézőknek, akik eljönnek, szeretik, támogatják és fenntartják a magyar színházi kultúrát. Ezzel azonban nem illik visszaélni. Meg lehetne próbálni ennél sokkal izgalmasabb és korszerűbb szövegekkel kiállni. Ez nagyon érdekel.
 
(forrás: tema.hu)